Szia kedves idegen!

Nem is tudom, hogy hogy kéne elkezdenem... A legjobb lesz talán a legelején...

Mirjam 2005. április 15-én látta meg a napvilágot. Nem volt egyszerű szülés, elakadt a köldökzsinórban, és csak orvosi segítséggel (vákuummal) sikerült világra jönnie. Már a terhesség kezdete sem volt egyszerű. Mirjam fogamzásgátló mellett fogant, és csak kétheti gyógyszerezéssel és szigorú ágybanfekvéssel sikerült megmenteni a kis életét.

A családom nagyrésze is feltette a kérdést, amit egyik este a nőgyógyász is: miért tartom meg ezt a babát? Nem tudtam a pontos választ, de azt gondoltam, hogy ha az a csepp kis szív ennyire dobogni akar, akkor neki helye van ezen a világon! Akartam őt! Azóta sokszor eszembe jut, amit akkor mondtak nekem... Lehet, hogy jobb lett volna, ha... Talán jobb lett volna neki is... Akkor most nem szenvedne az én önzőségem miatt... Nem akarom marcangolni magam, mert rájöttem, hogy nem ez  volt a döntő... Remélem...

Szóval Muckó, ahogy néha én hívom, gyorsan cseperedett, és a kezdeti nehézségek ellenére, egészséges, gyönyörú baba lett, hatalmas kék szemekkel. Majdnem másfél éves koráig kopasz volt, azóta erről is azt gondolom, hogy így kellett lennie, csakhogy szokjuk a mostani állapotot... Imádtam, mert egy igazi kis életrevaló, remek humorérzékkel, hatalmas kíváncsisággal, szeretettel teli kis csibe lett. Nemsokkal a szülés után rájöttem, hogy apácskájával nem fognak működni a dolgok, de reménykedtem... Feleslegesen. 2008 novemberében én mondtam ki,hogy legyen vége! Ő nem volt apának való, sosem volt velünk, amikor szükség volt rá, éd én sem tudtam-akartam megadni neki, amire vágyott. Annak ellenére, hogy az én döntésem volt, nagyon nehezen viseltem! Azt gondoltam, nem lehet már ennél rosszabb...

Két évesen már oviba járt, és imádta! Mint ahogy mindent, ahol nyüzsgés volt! Mindig is érettebb volt a társainál, az oviban is a kis kotlós szerepe jutott neki! Mindene volt a játék, de otthon az igazi nagylányos dolgok érdekelték igazán! Sosem értettem, hogy miért ilyen, de ma már azt gondolom, hogy talán az élet készítette már arra, hogy neki ilyen "felnőttesen" kell majd nemsokára gondolkodnia...

Eltelt másfél év, és az élet akkora pofont adott, amekkorát egy gyermekét imádó anyának csak adhat... Itt kezdődik Mirjam, az egyik igazi kis hős kálváriája a SOTE II. sz. gyermekklinikájáról...

Acsai Veronika vagyok, Timmer Mirjam anyukája.

Mirjamról 2009. júniusában derült ki, hogy leukémiás. 

Vasárnap délután volt, szinte az egész család nálunk ebédezett, a gyerekek pedig jókedvűen játszottak.Mirjam már akkor kb egy hete fáradékony volt, és sápadt. Folyamatosan vittem orvoshoz, akármi panasza volt, de ez most nem akart javulni a gyógyszerektől sem. Mindig minden tünetére volt elfogadható orvosi magyarázat. A lába azért fáj, mert növésben van, a derékfájása pont akkor volt, amikor mamikájának, így hát azt biztos csak megjátsza, hisz gyerek. A sápadtság pedig attól volt, hogy kicsit vérszegény!

Ha jobban végiggondolom, a tünetei már másfél évre visszamenőleg megvoltak, de így egyszerre, mint június közepén, soha!

Akkor aznap valami megmagyarázhatatlan dolog települt a család fölé. Éreztem én is hogy valami baj van, és az én mindig vidám és csicsergő kicsi lányom nem véletlenül kedvetlen, azonban ilyen magyarázatra nem gondoltam.

Mindkét nővérem mondott valami aggasztót Mircsiről, az egyik, hogy milyen sápadt, a másik, hogy kedvetlen, anyukám, hogy hőemelkedése is van, én pedig észrevettem a szaporodó bevérzéseket a lábán, később már az egész kis testén. Ijesztő dolog ezt látni, főleg úgy hogy percről percre nőtt a számuk.

Délután 6 óra volt már mikor nem vártam tovább és vittük a legközelebbi orvosi ügyeletre. A doktornő, bár kedves volt, túl sokat kérdezett, feltűnően sokat, majd a vizsgálatok után nekem semmit sem mondva a gyanújáról, azonnal a kórházba küldött át minket alaposabb kivizsgálásra és vérvételre. Nagyon ijesztő volt, de természetesen vittük, mert nagyon féltettem. A kórházban egy első látásra szimpatikus doktornő kérdezgetett, szintén sokat, és sokkoló dolgokat. Többek között, hogy mikor vertem meg utoljára a gyereket! Felháborodtam, és legszívesebben világgá rohantam volna, de tudtam-éreztem, hogy most valami nagy baj van! Aztán következett a vérvétel. Szóltak, hogy eltelhet 1 óra is mire lesz eredmény, úgyhogy addig hazarohantam pár ruháért éjszakára. Mikor indultunk vissza, akkor telefonáltak, hogy siessek mert szükség van rám! Ekkor már tudtam, hogy a vérével van valami. Jóhiszeműen még csak arra gondoltam, hogy nagyon vérszegény az angyalkám. Aztán a kórházban a doktornő közölte, hogy amint lesz szabad mentő, indulunk Pestre, mert a gyerekem életveszélyes állapotban van!

Megnyílt a föld alattam, és kérdezgettem, hogy miért, mitől, és hogy akkor most mi is a baja, de nem kaptam válaszokat, csak annyit, hogy ott jó kezekben leszünk,és, hogy siessünk, mert minden perc számít, ott majd mindent elmondanak.

11-re lett mentő, és fél egyre értünk fel Pestre a SOTE II. sz. gyermekklinikára.  

Ott egy nagyon kedves doktor és egy még kedvesebb ápolonő fogadott minket. Olyan aranyosak és profik voltak, hogy pár perc alatt megnyugodtunk. Mirjam és én is. Profi módon vettek vért az én angyalkámtól, szinte észre sem vette, látszott, hogy gyerekekkel foglalkoznak már nagyon régóta.Nehéz dolog lehet elnyerni egy ijedt kicsi gyerek bizalmát, de nekik már talán a második percben sikerült. Lefektették babácskámat egy kényelmes ágyba, és nem kínozták tovább, hagyták pihenni.

A véreredmény viszonylag hamar megjött. Kelecsényi doktorbácsi fél kettőkor érkezett meg. Csak két mondatot mondott, de az a két mondat valószínűleg örökre megváltoztatott mindent! Csak ennyit mondott:

"Anya, valószínűleg ez lesz élete legrohadtabb éjszakája! A kislány leukémiás! "

Szerintem sosem fogom elfelejteni ezt a pár szót...  Forgott velem a szoba, és csak annyit tudtam mondani, hogy hagyjon magamra. Nekem akkor ez a két mondat egyenlő volt a véggel. Nem tudtam, hogy ez jó eséllyel gyógyítható, és azt sem, hogy hogyan lesz tovább. Rengeteget gondolkodtam, és semmit sem aludtam. Fura dolgokat gondoltam, és szégyen ide szégyen oda, akkor éjszaka a legnehezebb dolog volt, hogy erőt gyűjtsek a másnapra, hiszen mindenki tudni akarta mi is a baja babynek! A két nővéremnek még akkor éjszaka elmondtam, a szüleimnek viszont nem voltam képes, csak két nappal később... Nem tudom leírni, elmondani azt a borzalmas fájdalmat, ami akkor lesújtott rám. Az első két napból nem is emlékszem szinte semmire a mai napig sem! Sokkoltak a történtek teljesen. Az egyik kedves nővérke, Kriszta kínált étellel, de egy falat sem ment le a torkomon, miután látta, hogy mennyire kiborultam leült mellém és velem együtt sírt! Elmesélte, hogy mennyire hasonlít az én kicsi lányom az övére, és hogy mennyire sajnálja, hogy most itt kell lennünk. Kínált nyugtatóval, de nem fogadtam el normális, tiszta fejjel akartam elmondani mindenkinek, hogy miért is volt olyan sápadt, és fáradékony...

Ezek az "írtózatos" tünetek! Soha senki nem gondolta volna, hogy ilyen egyszerű tünetei vannak egy ilyen alattomos, mérges betegségnek. Még aznap éjjel vért és trombocitát is kapott, ettől kicsit jobb színe lett másnapra. Akkor  viszont jött a kötelező vizsgálatok sora, csontvelővétel és lumbálás. Már akkor szóltak, hogy a következő lumbálásnál (gerinccsapolás) nem fogják altatni... Csak leül egy székre, háttal az orvosnak, és... És ott kell lennem vele, és fognom a kezét, és meg kell magyaráznom azt, amit igazából magam sem hiszek, hogy ne sírj kicsim, nem fog fájni! Ez azóta kéthetente rutinból megy. És képzeld, néha még beszélget is a doktornővel... Hihetetlen az az erő, ami benne van! Ahogy még a pocakomban, úgy most is küzd, és élni akar! És fog is! Nem lehet máshogy! Neki még nagy dolgokat kell véghezvinnie!

A csontvelővizsgálat megerősítette az éjszakai diagnózist. Attól a naptól kezdve Acut lymphoid leukémiával kezelődünk a klinikán. A kemoterápiát szerdán már kapta. Előző nap volt portbeültetése. Ez a mellkasba ültetett kis dobot jelent, mely egy másfél órás, mélyaltatásos műtét során vezettek be a szív fő erébe. Mikor előszőr megláttam kötés nélkül, azt hittem elájulok! Az ő kis testén belül volt valami... valami idegen... Itt már egy hetes a műtét helye, ekkor láttam legközelebb...

A kemoterápia mellett rengeteg szteroidot is kellett szednie az első hónapban.A mai napig nem értem, hogy szedhet valaki önszántából ilyet! Kegyetlen mellékhatásai vannak, többek között az idegrendszerre, és a farkasétvágyáról már ne is beszéljek... Nehéz nem meghallani, hogy miket mond, mikor nem kap enni, pedig ő éhes! Ő mindig éhes! A nap 24 órájában képes lenne enni olyankor, és már többször vett is el kaját, és sutyiban megette a szobájában, ha nem kapott... Ez kegyetlen! Hogy mire nem képes egy vacak kis tabletta...

Ő most 4 és fél éves. Az esze viszont már 10-11. Nehéz dolog elmagyarázni egy ekkorka gyereknek, hogy most miért böködik annyit, miért kell napi 10-15 gyógyszert szednie, és miért nem ehet mindig azt amit akar. Elég sok megvonással jár az étkezése a kötelező diéták miatt.

Kellett két hét mire már elmaradt az a bizonyos kérdés, hogy :

" Anya, de miért vagyok beteg?"

Az ember szíve megszakad! És erre nincs válasz! Nem tudtam mit mondjak! Sokat sírtunk együtt!

Mivel egyedül nevelem, nagyon nehéz megoldanom az ingázást Pest és Ősi között. Egy kis faluban élünk, Veszprém megyében. Itt már mindenki tud mindent. Hatalmas segítségnyújtási szándékukat már pár hét múlva megmutatták. Rengeteg műanyag palackot és kupakot gyűjtöttek, és rengetegen biztosítottak jószándékukról, azonban úgy tűnik ez még mindig kevés. Nem élünk túl jó anyagi körülmények között, és erről nem csak a betegség tehet. Viszont mióta kiderült, azóta már nem számít semmi. A házunkat már júliusban kiírták árverezésre, ezt a folyamatot hál' istennek és egy kedves ügyvédnek, leállították, de a"kard" ott lebeg a fejünk felett. A törlesztőrészletet tavaly december óta (akkor hagyott el végleg minket apa) nem tudtuk fizetni.A probléma nem szűnt meg, csak kaptunk egy kis halasztást! De tudod mit? Még az sem érdekel, ha úszik a ház, csak babynek meg legyen mindene!

November 28-án rengeteg ember (család-barát) összefogásából született egy jótékonysági retro disco, mellyel a Mirjamnak nyitott számlán majdnem 600ezer forint gyűlt össze. Ez kb fedezi az utazási költésgeket és azt a kiesést, amit a munkám hiánya még tetéz is.

Az aktív kemós részt talán január végén fejezzük be, utána kezdődik a passzív kezelés, ez egy otthoni, szájon át szedhető kemós kezelést jelent, heti kontroll mellett. Ez másfél évig tart majd. A heti gyógyszeradagja 6000 Ft, és ez mellett még egy-egy út kb ugyanennyibe kerül hetente. Viszont, ha nem kapok az OEP-től támogatást... Nem tudom, hogy ezt, hogy fogom kigazdálkodni, ha nem lesz támogatott a gyógyszerkérelmem. Egyenlőre nem is gondolkodom ilyenen.

Jelenleg az alapbetegséggel nincs semmi komoly! Amit azóta már tudok az az, hogy a gyermekkori leukémia nagyon jó eséllyel gyógyítható! Ebben bízok én is! Sokat gondolkodtam, hogy hiszek e én valamiben... A mai napig nem tudom... Egy valamit tudok, hiszek az orvosoknak, mert hinni akarok!!! Nekem most az ő szavuk a legfontosabb, és próbálok mindent megtenni, hogy baby két év múlva, az első iskolai napon, a gyomrában apró pillangócskákkal izguljon... És csak remélem, hogy a sok vizsgálatból, műtétből, szúrkálásból,sírásból nem emlékszik majd semmire, és boldog kiegyensúlyozott gyermek-felnőtt lesz belőle! Amit még most sem tudok igazán az az, hogy hogyan fogom pótolni ezt a majdnem két évet, ami az ő kis gyerekkorából kimaradt?! 

Most Karácsonykor is bekerültünk a kórházba... Mirjam belázasodott... Első gyanú szerint H1N1! Megőrülök, ha beigazolódik! Nem tudom, hogy vészeljük át még ezt is... De ő erős! Itt már nem bukhat el!!! Ma, vagyis 29-én végre hazamehetünk... A nehezén talán túl vagyunk! És tényleg az új típusú influenza volt a felelős... Pedig annyira vigyáztunk rá! És képzeld, kedves olvasó, erre, vagyis ennek megelőzésére és kezelésére is létezik nekik való gyógyszer. Nekik és mindenkinek, aki gyenge a védőoltáshoz... Hogy erről miért nem beszélnek sehol sem! Ja, és csak 6000 forint! Elképesztő nagy összeg, amivel életeket lehetne menteni! Ha tudtam, tudtuk volna...

Most elseje van, nagyon jó volt a szilveszter, Mirjam éjfélig ébren volt, már egész fitt, nem olyan fáradékony. 24-én hagyta abba a szteroid szedését, és már érezhető a változás a hangultában és az étvágyában is. Ma még csak két virslit evett, azt is fél kettőkor. Most átesik a ló túloldalára, és most szabályos éhezésbe kezd. Hetekig nem lesz hajlandó majd enni, talán csak napi egy joghurtnak megfelelő mennyiséget. Ilyesztő tud ez is lenni! Most viszont nagyon jó kedvű és pörgős lett. Na azért még nem a régi, de amikor szteroidot kell szednie, mindig attól félek, hogy "úgy" marad... Tudod, olyan kedvetlen, szótlan, és zabálós... Aztán ilyenkor mindig fellélegzem, hogy mégis visszakapom az én cuki, cserfes, kicsi lányom!

Január ötödike van...

Kezdjük a protokoll 2 második részét. Kicsit nyűgös a babácskám! Nem sok kedve volt jönni. Megnyugtattam, hogy csak egy napra jövünk, aztán Emese (az egyik kedvenc nővérkénk) bejelentette, hogy holnap délután hazamehetünk ugyan, de csütörtök reggel mehetünk is vissza 4 napra. Ja, és a hab a tortán, délben lumbálás :-( Na azért kétségbe nem esett, már elkezdtem adagolni a dolgot. Holnap majd relaxálunk kicsit... Ez nála abból áll, hogy az ölembe bújik, és együtt sóhajtozunk jó mélyeket... Részemről pedig ez azt jelenti, hogy jól titkolom majd azt, hogy legszívesebben üvöltenék a tehetetlen dühtől! Ő már megszokta ezt, nekem még most sem sikerült! Még az a jó, hogy ilyenkor az ölébe kell hajtania a fejét, így nem látja ahogy sírok! Nincs sok időm, kb 4-5 perc alatt kész van, addig csak egy max egy perces könnyezés fér bele, mert még meg is kell nyugodnom mire kiérünk... Neki nagyon fontos a nyugalom, akkor tudja, érzi és hiszi el igazán, hogy minden rendben van, és lesz is... Ja és otthon mamika majd husilevessel és sütivel várja! Ez a minimum :-)

Január 9-e van. Semmi extra, csak a szülinapom! :-( Nagyon  boldog, mondhatom! De túlélem ezt is, csak legyen már vége. Baby kínlódik, nyűgös, és nem akar aludni! Már hajnali 1 is elmúlt mire meguntam, és lekapcsoltam a tv-t, hátha úgy elalszik. Ez bejött, háromnegyed kettőkor végre kifeküdt. Nem aludt valami sokat, hétkor már keltünk. Azt mondják a gyógyszerek mellékhatása ez is! Nehogy túl egyszerű legyen!

Ma, 10-én elég későn lett meg a véreredmény. Mindig a kezelés előtt kellene megnézniük, de ma később nézték. Nem volt elég sejtje, mégis megkapta a cytozárt. Így szinte ezer százalék, hogy visszakerülünk lázzal. Pedig csak csütörtökön kéne visszamennünk... Na mindegy! Majd még jelentkezem!

Már egy ideje nem voltam. Időm és kedvem sem volt írni... Egyfolytában gondolkodom, agyalok a jövőn, az ő jövőjén... Pár napja megkaptuk az "utolsó" kezelését! Az utolsót, mondom az utolsót!!! Bizonygatom még magamnak is! Nehéz hinnem most újra akármiben is! Merjem elhinni? Merjek örülni? Sajnos még nem megy! Fura, de nagyobb biztonságban éreztem magunkat -őt- mikor még minden nap böködték, vért vettek, vagy hetente lumbálták... Ezeknek a végén mindig mondták, hogy anyuka nyugodjon meg, minden rendben van... De most... Most ki mondja majd?! Magamat kell meggyőznöm, és ez néha -sőt szinte soha- nem egyszerű!Örülnöm kéne, mert elvileg a nehezén már túl vagyunk, de szerintem csak most jön a neheze... A szervezete magára lett hagyva... Mi van, ha visszaesik? Időben észreveszem? Végig tudjuk csinálni újra? Hogy fogja viselni?

Pár napja beszéltem doktornővel... A visszaesési statisztika szerint, Mirjamra kb a 4 % visszaesési esély mondható. Ez elég jó arány, viszont a betegségre is ennyi esélye volt összesen, mégis beleesett... Most erre mit mondjak? Leginkább semmit! Nem akarok ilyenen gondolkodni... Sőt egyáltalán már gondolkodni sem akarok!

Hétfőn megyünk majd a záróvizsgálatokra, és elvileg beállítják a szájonátos kemóját. Ezt fenntartónak hívják. Ezzel a gyógyszerrel nem engedik még kb másfél évig túlszaporodni a sejtszámát. Ezt hetente-kéthetente vérvétellel ellenőrzik. Ez talán majd kis megnyugvást hoz nekem is.

Aztán itt van még a következő problémám is. Jelenleg munkanélküli vagyok, és fogalmam sincs hogyan tovább... Bármi jó lenne, ami lehetőleg közel van, és nem több heti négy napnál. Nem ijedek meg a munkától, de sajnos nem egyszerű. Az előző munkahelyemen is 12 óráztam... De most nem találok semmit. A legtöbb helyről még csak válaszra sem méltatnak... El vagyok keseredve! Jelentkezem majd, ha lesz változás! 

A legnehezebb dolog a  részemről az volt, hogy meg kellett tanulnom nevetve sírni...

A továbbiakban töltök fel néhány képet! Nézd meg!

És ha mindezt végigolvastad, kérlek csak egy pillanatra gondolj majd rá! Ő most a rengeteg szeretetből táplálkozik, amit kap!

Ha nem esik nehezedre, az eneletem.hu-n a szöveges pályázatoknál szavazz kérlek Mirjamra! Hátha...

A nővérem szerint folytatnom kéne az írást...

Hát tessék! Bár mostanában nem annyira érdekli az embereket, amit írok úgy vettem észre... Az ő betegsége nem olyan, amiről az ember szívesen beszélget egy kávé mellett... És az az igazság, hogy én sem szívesen beszélek már róla!

Merthogy elvileg nincs is miről beszélni!!!

MEGGYÓGYULT!!!

Már csak el kéne hinni... Nekem is és a családomnak is. Nehéz nem meghallani, mikor Tünci nővérem aggódva számolja baby foltjait... Vagy anyukám pöttyöket vél látni rajta... Nincs ott semmi, és ami van, az csak az elevenségének tudható be, csetlik-botlik, mint afféle gyerek -mondom én, és ezután bemegyek bőgni a fürdőbe, és végigaggódom az egész éjszakát... Akarom elhinni amit mondok, csak nehéz.

De most inkább megpróbálom összeszedni, ami január óta történt... Részemről a változás: elvileg LETT MUNKÁM!!! Ez fontos! Nem álmaim munkája, de fizetnek érte, és ez a lényeg! Egy régi osztálytársamnak köszönhetem, és ami nagyon pozitív benne, hogy kb két percre van a házunktól. Így nem tűnök el olyan hosszú időre babytől. Persze ő így is morcos volt az elején, de egy hét alatt megértette, és belenyugodott.

Nemsokára teszek fel képeket az új babymről... Már nő a haja, kb 3 centi, és visszanőttek a hatalmas fekete pillái. Imádom, gyönyörű a szeme tőle! 27 és fél kiló volt a szteroid szedésétől, nagyon pufi lett, de most már kezd visszaformálódni. Már csak 25 kiló és mivel sokat mozog, biztos megy még lejjebb is. Amikor júniusban bekerültünk 20 kg volt, úgyhogy az ő magasságához nagy a változás. Azóta új beceneve is lett: Dundibogyó!:-)

Pestre még mindig két hetente járunk. Egyszer vérvételre, egyszer lumbálásra. Na ja, a lumbálás... Már csak kettőt kell végigcsinálnia, és ha nem lesz semmi változás az állapotában, egy egész életre letudtuk a lumbálásokat! Nagyon ügyes még mindig! Bár a két órás fekvéssel utána vannak gondok. Nem bír megmaradni a fenekén!

Ja, és még egy hatalmas változás történt! MIRJAM 5 ÉVES LETT!!!

Rengeteg gyönyörű ajándékot kapott! Egy igazi élő kutyust, aztán kapott egy hozzá illő csajos, kövecskés nyakörvet, egy fésülgetős kesztyűt, egy medencét, egy függőágyat, és egy hatalmas faházikót, meg bele berendezést! Az egész család olyan ajándékokkal lepte meg, amikre mindig is vágyott! Sőt egy egész hetet tettünk boldoggá neki, mivel mindenki máskor köszöntötte meg! Így mindig volt egy kis meglepi! Mirjam már igazi nagy lány! Mindene a Hello Kitty, és Hannah Montana! Ja, és minden, ami színes és lehetőleg szoknya! :-) Ha egy kicsit jó idő van, már vetkőzik, és szoknyában rohangál!

Azért az örömbe, egy kis üröm is vegyül... Pszichológushoz kell mennünk. Szinte minden nap dühös! Dühös rám, a mamikára, az apjára, és leginkább néha az egész világra! Nem mindig, vagyis leginkább sosem tudjuk kezelni a dühkitöréseit, úgyhogy a doktornéninkkel konzultálva úgy döntöttem orvoshoz viszem. Ági néni lett a kiválasztott. Őt ismeri már régóta, remélem szót értenek majd. Ági szerint kb 3-4 hónap alatt helyreáll minden... Bár már ott tartanánk. Néha tényleg nagyon nehéz vele szót érteni, és nem meghallani, amit kiabál az embernek! Válogatott sértegetéssel vág oda, úgy hogy az embernek eláll a lélegzete! Az egyik szerintem legcsúnyább mondata, hogy : "Bár meg sem születtem volna!" Na mindegy, mert ezzel megint csak magamat bántom... Mindenki szerint normális, ahogy viselkedik, mert ennek az elmúlt majdnem egy évnek ki kell jönnie valahol-valahogy. És tudom, és értem én is, de nem akarom elbagatelizálni a dolgot. Nem akarom, hogy tüske maradjon benne egy ilyen időszak után, nehogy később ez visszatartsa majd az  életében! Ez már nem lehet akadály! Megugorjuk ezt is, mint a többit!

Ja, míg el nem felejtem, a pályázat... Kösz mindenkinek, aki szavazott! Sajnos nem sikerült, de talán majd legközelebb!

Ja, és jelenetem voltunk az ovis farsangon. Elefántnak öltözött, abban nem látszott, hogy nincs haja. Cuki volt nagyon! Nem voltunk sokáig, túl sokan voltak, és nem érezte túl jól magát, így kb 15 perc után eljöttünk. Túl sok volt a gyerek. Elszokott tőle.

Szeptemberben mehet majd újra, remélem hamar beilleszkedik. Bár attól tartok ő már sosem lesz az a kis vidám, cserfes gyerkőc... Vagy még akármi is lehet... Remélem! Holnap folyt. köv.... Vagyis majd a hétvégén... Nincs sok időm a munka mellett! Szép napokat!

Itt a hétvége... Nincs sok kedvem bent üldögélni, de mivel megígértem, hogy buktát sütök, muszáj... Mircsinek eljött egy ovistársa, és a nővére játszani. Hatalmas lett a felfordulás, de nem baj, mert baby örül nekik!!! Boldog és csillog a szeme. Bár néha undi, ha nem engedünk meg valamit... Birtokba vették a gyerekszobát és a kis faházikóját egyaránt. Ja, és eléggé zavarja, hogy nem ő a főnök! :-) Nem hiába, anyja lánya! ;-)

A bukta elkészült és mindenkinek ízlett nagyon, de babym sérelmezte, hogy ki kellett jönni a konyhába enni... Mi lesz majd vele az oviba, te jó ég!!! Na és az ovónőkkel... Szegények! Majd veszélyességi pótlékot kell igényelniük! :-) Nincs az a türelem, ami el nem fogyna mostanában mellette!

Pénteken volt először Ági néninél. Vihette Lilit is. Ő a kiskutyája, ha még nem említettem volna... Ági néni mondta, hogy viheti a kedvenc játékát, és ő persze, hogy a kutyust választotta. :-) Egész jól ment, nem zárkózott el a beszélgetéstől, de azért Ági mondta, hogy komoly gondok vannak a figyelmével. Kb 8 perc, amíg egyhuzamban koncentrálni tud. Ez kevés az ő korosztályához képest, úgyhogy ezen még csiszolni kell sokat! De ez nem nagy ügy Ági szerint. Mire oviba megy, helyretesszük a kis lelkét is, és minden mehet a maga útján tovább!

Helló újra! Már vagy ezer éve nem írtam ide... Történt rengeteg dolog velünk! Főleg Mircsu változott -talán nem kiabálom el, előnyére! Bár még nem 'tökéletes' de kit érdekel! Napról napra boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak látom! Azért egy-egy hisztis nap még mindig akad hetente, de azt gondolom ez teljesen belefér!

De kezdjük is az elején a mesélést... Hol is hagytam abba? A terápia... Ez fontos része lett az életének, és megmondom őszintén fogalmam sincs mit művelt ez a két 'csaj' abban a kis helységben (Ági néni és Mirjam), de hatott! Talán most már nem kiabálom el, de megszűntek a hiszti és dührohamok! Na hisztik azért még vannak, de leredukálták kb öt perc duzzogásra! :-D Ez borzasztó nagy lépés! De tényleg...

Babym még a szülinapjára kapott egy medencét, olyan nagyobbacska (na nem óriási) amiben ha akar már gyakorolhatja az úszást is... Viszont nem tud nagyon elmerülni, tehát neki pont tökéletes. Imádja, ha tehetné ki sem jönne egész nap! Na azért amikor már lila a szája, kiparancsolom, nincs mese! Ja, anyukámmal elkezdtük tanítani lebegni a vízen... Már egész jól megy neki! 2-3 másodpercre már fenn tud maradni, és nagyon élvezi! :-)

Ami még változás, hogy munkahelyet váltottam. Az előző két munkahelyet felváltottam egy biztosabbnak tűnővel. Így kicsit tudok babyvel is lenni. Húzós volt a hét minden napján dolgozni! Remélem tényleg jó lesz. Most négy hetes tréningen veszünk részt, és csak egy -állítólag- elég nehéz és szigorú vizsga leteltével kezdhetek majd dolgozni. Hm... egész bonyolult, így az első hét vége felé nem annyira vágom még a dolgokat, de majd jövő héten a gyakorlati oktatáson remélem bevillannak a dolgok és megvilágosodok! :-D

De vissza babyre... Beígértem neki egy kis nyaralást, jó lenne ha összejönne, de egyenlőre esélytelen. Most kezdtem új helyen, úgyhogy se szabi, valamint az oktatás idején még valószínű pénzt sem fogok tudni félretenni erre, de majd igyekszem! Remélem azért legalább pár napra eljutunk majd valahová! Rajta vagyok az ügyön... Hát azt hiszem most ennyi!

Ja, pár képet töltöttem fel, lapozd végig azokat is, ha gondolod...

Na pá! Szép, napos időt neked!

Elérhetőségeink:

Telefonszám:

                        06705516991

Email címem:

                        vera1982@freemail.hu

Mirjam számlaszáma:

                        Kereskedelmi Bank 10404883-86745153-56541006

Az első képek a jelent ábrázolják... Nekem még így is csodálatos!

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Ha érdekel mi van velem... - © 2008 - 2024 - timmer-mirjam.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat